Megnyílt a Nemzetközi Ifjúsági Környezetvédő és Honismereti Tábor Komlón. A Komlói Honismereti és Városszépítő Egyesület (KHVE) hagyományos, a környezettudatosságot fókuszba állító tábora vasárnaptól péntekig tart.

 14 kárpátaljai (Izsnyétéről, Nagyberegből, Beregújfaluból érkeztek gyerekek – a szerk.), 15 belényesi és a komlói Gagarin iskola tanulói részvételével nyitotta meg kapuit a 32. Nemzetközi Ifjúsági Környezetvédő és Honismereti Tábor Komlón.

A tábornyitón – a mintegy 60 résztvevő előtt – Szarka Elemér, a KHVE elnöke kiemelte: azon felül, hogy mindig jó találkozni ismerősökkel, a tábor lehetőséget ad arra, hogy tanuljunk egymástól. A hét programjai is azt szolgálják, hogy általuk többek legyünk, barátságban, szeretetben váljunk el majd egy hét után egymástól. A gyerekek felé hangsúlyozta: ti lesztek azok, akik a távoli települések kapcsolatát tovább fűzitek.

Fóris Zoltán, a KHVE ügyvezető elnöke a 67 éves Komlót; történelmét, intézményeit, a város nagyrendezvényeit mutatta be a vendégeknek, majd Notheisz Anita, a rendezésben partner Gagarin iskoláról tartott rövid ismertetőt.

A résztvevők Berta Istvánné táborvezető irányításával a közel egy hét alatt környezetvédő és városszépítő munkát is végeznek, de elmélyülnek Komló, Pécs, Magyarhertelend, Orfű, Abaliget látnivalóiban és történelmében is. A szakmai programok mellett a sportra, játékokra, daltanulásra is lesz idejük a gyerekeknek. A hetet búcsúest, diszkó fogja zárni.

A tábor Belényesben fog folytatódni. Július közepétől a komlói gyermekek testvértelepülésünkön vesznek részt környezetvédelmi programban.