Kihirdették a Domestos Iskolamosdó Felújítási Program nyerteseinek névsorát

Folytatva a hagyományt, az Unlilever Magyarország Kft. 2018-ban is meghirdette a Domestos Iskolamosdó Felújítási Programot, amelynek keretein belül idén négy  hátrányos helyzetű iskola nyert el összesen 15 millió forint támogatást vizesblokkjaik renoválására, az elmúlt 3 év során több mint 37,8 millió forint folyt be a Domestos jóvoltából „felújítási kasszába”. A győztesek kihirdetése után a felújítási munkálatok a nyári szünetben meg is kezdődnek, így a szeptemberi tanévkezdésre valamennyi iskolában modern és teljesen megújult mosdó várja majd a diákokat.

A 2015 óta negyedik alkalommal meghirdetett programban idén is nyílt szavazás útján választották ki a győztes iskolákat. A szavazatokat a program honlapján adhatták le az érdeklődők idén március 1. és május 31-e között az Emberi Erőforrások Minisztériuma segítségével kiválasztott nyolc tanintézményre, amelyek közül végül a legtöbb voksot sorrendben

a Hetvehelyi Általános Iskola,

a Pilisjászfalui Dózsa György Általános Iskola,

a Gyöngyszem Német Nemzetiségi Általános Iskola

és a Kántor Mihály Általános Iskola Révleányvári Tagintézménye nyerte.

A hagyományoktól eltérően a győztesek névsorát ebben az évben nem sajtótájékoztatón, hanem Facebook közvetítés útján ismertette Aranyi László, az Unilever Magyarország kategória menedzsere és Dobó Ági, a Konyhafőnök VIP című népszerű főzőműsor győztese.

A korábbi évek gyakorlatához hasonlóan az Unilever Magyarország Kft. idén is nagyvonalú támogató partnerek bevonásával hajtja végre a programot, akik pénzadománnyal, különféle építési eszközökkel, segédanyagokkal, fürdőszobai felszerelésekkel vagy éppen fuvarozással járulnak hozzá a nyári renováláshoz.

2015-ös indulása óta a Domestos Iskolamosdó Felújítási Program az idei győztesekkel együtt összesen 19 hátrányos helyzetű vidéki kisiskolában javíthatott a diákok higiéniás körülményein, és ezzel több ezer gyermeknek biztosított megfelelő színvonalú tisztálkodási lehetőséget.

A program nem csupán ahhoz fontos hozzájárulás, hogy enyhüljenek az iskolák higiéniai problémái, hanem arra is kitűnő eszköz, hogy felhívja a pedagógusok és a szülők figyelmét az iskolai illemhelyek tisztaságának fontosságára, és ösztönözze a gyerekeket a helyes tisztálkodási szokások elsajátítására.

Az Unilever számára globális cél, hogy minél több embernek segítsen tisztálkodási lehetőségeik és szokásaik javításában, hiszen a szegényes higiéniai körülmények, a biztonságos ivóvíz hiánya és a nem megfelelő közegészségügyi viszonyok világszerte több mint 2,5 milliárd embert érintenek. A vállalat számos tisztítószer és kozmetikum gyártójaként elkötelezetten áll ki az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 17 globális célja mellett, amelyekkel a szervezet 2030-ra megszüntetné a mélyszegénységet, visszaszorítaná a társadalmi egyenlőtlenségeket, valamint megállítaná a klímaváltozást.