A hatodik helyen zárta az idei Diákolimpia küzdelmeit a Gagarin iskola 4. korcsoportos kézilabdacsapata.

A távoli Kisvárda adott otthont a Diákolimpia kézilabda-mérkőzéseinek. (A többi labdás sportágban Nyíregyházán küzdöttek a résztvevők – a szerk.) Nem volt szerencsés Kollai Tamás csapata a sorsolásnál, hiszen az erősebb négyesbe kapott besorolást. Ráadásul a másik ágon csak hárman küzdöttek, mivel a Szeged távol maradt a döntőtől.

Az első csoportmeccsen egy félidőt bírtak fiaink a Balatonboglárral szemben. Az eladott labdák számlájára írandó, hogy a Balaton-parti együttes hengerelt a második játékrészben. Jóval nehezebb összecsapásra lehetett számítani a Tatabánya ellen. A végső győzelemre is esélyes Komárom megyei csapat a második félidő 19. percéig mindössze kétgólos előnyben volt, a végjáték azonban nekik sikerült jobban, így pont nélkül vártuk a harmadik összecsapást. A továbbjutás szempontjából már tét nélküli meccsen a budapesti Török Flóristól 3 góllal szenvedtünk vereséget.

Az 5-7. helyezések körmérkőzéssel dőltek el. Előbb a Szentgotthárdot vertük két góllal, majd a már ismerős budapesti csapat ellen játszottunk. Az eredmény kísértetiesen megegyezett az egy nappal korábbival. Ismét 20-17-re kaptunk ki, ami végül a 6. helyezést jelentette számunkra.

Le a kalappal a gagarinosok előtt – kiderült, hogy a végső győztes Tatabánya ellen Kollai Tamás együttese játszotta a legszorosabb meccset. Ráadásul a csapat átlövője, Hörnyéki Szabolcs sérülés miatt átmenetileg hiányzott az együttesből.

Eredmények: Balatonboglár – Gagarin Komló 25-15 (10-10) Tatabánya _ Gagarin 24-20 (10-10) Török Flóris Budapest – Gagarin 20-17 (12-9), Gagarin – Szentgotthárd 22-20 (12-11) és Budapest – Gagarin 20-17 (11-5)

A Diákolimpiát a tatabányai Kodály Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola nyerte.

 

A képen a felső sorban balról: Kiss Balázs edző, Varga Szabolcs, Begovácz Márk, Kiss Dániel, Ivicz Martin, Kaluzsa Erik, Hörnyéki Szabolcs, Benkő Milán, Varga Roland, Kollai Tamás vezetőedző, Térdelnek: Hiegl Csanád, Kugelmann Zsombor, Horváth Lénárd, Deák Dániel, Filomela Zalán, Hegedűs Bence