A nemzeti összetartozás napját ünnepeljük június 4-én. Kilencvennyolc éve, 1920-ban írták alá Versailles-ban az első világháborút lezáró „békeszerződést”. Magyarország elveszítette területének kétharmadát, és több mint hárommillió magyar más állam fennhatósága alá került. Komlón is megemlékeztek a szomorú évfordulóról.

A 48-as téren álló nemzeti összetartozás emlékművénél emlékeztek a komlóiak a trianoni békeszerződés aláírására, a nemzet gyásznapjára. Az ünnepségen Bárdos Sándor szavalatát követően Vargha Zoltán történelemtanár megemlékező gondolatait tanítványa, Váczi Dániel tolmácsolta.

Váczi Dániel emlékeztetett arra, hogy a békediktátum aláírásával Magyarország területének kétharmadát veszítette el. Az elcsatolt területeken 3,3 millió magyar került kisebbségbe. A magyar társadalmat sokkhatásként érte a döntés, amit a mai napig nem heverte ki.

Az esemény a Székely himnusz eléneklésével záródott.