Kutnyánszki József, Komló város első díszpolgárának emlékfájával bővült a Díszpolgárok sétánya Komlón. Felavatták a sétány Díszkapuját.

Néhány évvel ezelőtt közmeghallgatáson hangzott el Vass Dénes nyugalmazott bányamérnök ötlete, hogy díszpolgáraink nevét ne csak pergamenek, hanem a városban látható emlékhelyek is őrizzék. Idén Kutnyánszki József emlékfájával bővült a sétány, mellyel egy időben felavatták a sétány díszkapuját is.

Az avató ünnepségen Polics József polgármester felhívta a figyelmet arra, hogy a bánya nélkül nem lenne Komló Baranya második legnagyobb városa. Emlékeztetett arra, hogy a II. világháború után városunk széntelepei elégítették ki az országos igények nagy részét. Hangsúlyozta, akik ezen a sétányon helyet kaptak és helyet fognak kapni, azok mind sokat tettek Komló városáért.

A Szent Bernadett Óvoda csoportjának műsorát követően szalagot tűzött a kapura Komló Város Önkormányzata, a komlói bányásztársadalom részéről Radics Kálmán és Kőszegi Ernő, illetve a Tisztelet Komlónak Egyesület nevében Vass Dénes és Jégl Zoltán.

A kapuavatást követően elültették Kutnyánszki József emlékfáját. Kutnyánszki József életútját utódja, Jakab Józsefné, nyugalmazott múzeumigazgató mutatta be a megjelenteknek.

A komlói múzeum alapítója 1933 májusában érkezett az akkori faluba, hogy a körjegyzőségen megkezdje munkáját. Több éves komlón tartózkodást követően körvonalazódott benne a falut nagyközséggé nyilvánításának gondolata. Ezen tervét a II. világháború eseményei – katonai szolgálat, hadifogság – keresztülhúzták. Később a pécsváradi járás főjegyzőjeként láthatta Kossuth II. akna mélyépítésének 1948-as megnyitását, és realizálódott benne: ütött a komlói paraszti létforma utolsó órája. A Mecseki Szénbányák Nemzeti Vállalat főtisztviselőjeként követte nyomon a bekövetkező gyökeres gazdasági, társadalmi változásokat, és dr. Babics Andrással – aki a kőszénbányászat történetét kutatta – arra jutottak, hogy elveszhet a falu múltja, ezért díszpolgárunk megalapította a komlói múzeumot annak érdekében, hogy a földből kinőtt város ne temesse maga alá a több évszázados hagyományait és történelmét.

A kiváló szakembernek emléket állító facsemete elültetésénél dr. Kutnyánszki Csaba, díszpolgárunk unokaöccse segédkezett Polics Józsefnek és Pálfi László képviselőnek.

A kiemelt emlékhelyen felállított kapu tövébe futórózsát ültettek, mely idővel benövi a fémszerkezetet.

Komló Város Önkormányzata felkarolta Vass Dénes ötletét és több szóba jöhető helyszín után az arborétum gyűjtőútjára esett a választás, ahol Mérei Emil fája „hívta életre” a Díszpolgárok sétányát 2017-ben.  Őt a következő években prof. dr. Bachmann Zoltán, Jánosi Engel Adolf és Kodály Zoltán is követte. A sétány 2018-ban és 2019-ben is 4-4 fával fog gazdagodni.