Feltűnően sokan keresték fel az idei gyermeknapi forgatagot. Szinte valamennyi korosztályt gazdag kínálat fogadta a 48-as téren.

Kiváló idő, megannyi program, szépszámú érdeklődő jellemezte az idei gyermeknapi rendezvényt Komlón. A választékban népi játékok, ügyességi feladatok, versengések is helyet kaptak. A színpadon a New Generation, az EFAMI, a Fonti5 bemutatója váltotta egymást, mellettük Hamupipőke királyfi, valamint az ördög történetét ismerhették meg a látogatók. Mint a mágnes vonzotta a kicsiket a rendőrség és tűzoltóság felszerelése, amit lehetett, ki is próbáltak a leendő rendőrök, tűzoltók, és nem maradhatott el az ujjlenyomat-vétel, kerékpáros ügyességi verseny sem. A T20 Darts Club jóvoltából pedig számtalan nyeremény talált gazdára a délelőtt folyamán.

Nagy forgalom zajlott az arcfestés és csillám tetoválás helyszínén is, aminek eredményeként két lábon járó oroszlánok, kutyák, vadmacskák tűntek fel rendre a forgatagban. A gyermeknapi kínálatot jól egészítette ki a Barlangász Egyesület akadálypályája, a kézműves vásár és a Baba klub, valamint a számos mutatványos. Szuper napot hoztak össze a szervezők!