A Földművelésügyi Minisztérium pályázatán tízmillió forintot nyert Komló önkormányzata a város zártkerti útjainak felújítására. A saját forrásokkal kiegészítve több helyszínen is megindulhat idén a rekonstrukció.

Komló településszerkezetéből és adottságaiból fakadóan nagy kiterjedésű területen, jelentős hosszúságú zártkerti úthálózattal rendelkezik a város. Ezek között több rossz állapotú szakasz is található, amelyeket több lépcsőben újít fel az önkormányzat. A korábbi években csak a saját fejlesztési keretből javították a zártkerti utakat, így évente néhány száz méter rendbe hozására volt lehetőség. Idén azonban jelentős pályázati forrás is gyorsítani fogja a munkát.

„A Földművelésügyi Minisztérium kifejezetten az elhanyagolt és rossz állapotú zártkerti utak korszerűsítésére írt ki egy pályázatot az év elején, amelyre természetesen mi is jelentkeztünk. A napokban került sor az eredményhirdetésre: a teljes kért összeget, tízmillió forintot ítéltek meg a városnak” – összegzett Polics József polgármester.

A pénzből az úgynevezett sturci út és a Patak utca közötti szakasz készül el a szükséges kiegészítő munkákkal együtt. Ebbe a kategóriába tartozik például a csapadékvíz-elvezetés megoldása és a vadkárok ellen védő kerítések építése. „Folytatjuk a saját felújítási programunkat is: a Szilvás melletti Cseresznyeág-dűlőben hozunk rendbe egy útszakaszt városi forrásból. Fokozatosan a teljes zártkerti úthálózat sorra fog kerülni, amivel több ezer komlói számára tesszük könnyebbé a telkek, hétvégi házak megközelítését” – mondta még el a polgármester.