Egyéni és csapatversenyben is rajthoz álltak vívóink a Hódmezővásárhelyen rendezett párbajtőrversenyen.

Hódmezővásárhelyen vettek részt felnőtt B kategóriás párbajtőrversenyen a Villa Complov SC utánpótláskorú vívói. A férfi egyéni küzdelmekben 43 induló közül a 13. helyen végzett Gálffy Gyula, míg Szokol Balázs a 30., Sulyok Bálint a 33. helyet szerezte meg. A hármójukból álló együttes is tagja volt a 10 indulót felvonultató mezőnynek a csapatverseny során. Itt először legyőzték a házigazda Csomorkány SE-t (45-36), majd a 4 közé jutásért vereséget szenvedtek a Törekvés SE csapatától (32-45), a helyosztókon pedig egy vereség (Kecskemét, 37-45), majd egy győzelem (Szegedi TE-VK 2, 45-32) következett, így a 7. helyen végeztek a komlói fiúk.