A helyi művészekből szerveződött alkotó csoport, a KomlóArt tagjai mutatták meg a közelmúlt “termését2 a közönségnek. A tárlat február 24-ig várja a látogatókat a József Attila Könyvtár és Muzeális Gyűjtemény ideiglenes kiállítótermében.

Az „Alkotásai(n)k tükrében” címet viselő kiállítást Polics József polgármester és Steinerbrunner Győzőné Ibolya intézményvezető nyitotta meg. Az igazgató asszony elmondta, a tárlat megnyitója a magyar kutúra napjának előfutára is egyben, amelynek díszünnepségét január 22-én rendezik a Komlói Színházban.

Polics József megnyitó gondolatai között örömét fejezte ki a sokadik KomlóArt kiállítás kapcsán, mint megjegyezte elégedetté tesz, amikor a tehetség megmutatkozik, amikor a köztünk élő művészek elénk tárják az általuk elkészített alkotásokat. Jó tudni, hogy ilyen szép számmal élnek Komlón az ügyes, kreatív kézzel megáldott emberek. Úgy gondolom, ezeket a mesterműveket a fiatalabb generációknak is látniuk kellene – akik közül sokan elszakadtak a valódi értékektől és virtuális világban keresik önmagukat. Iskolai órák keretében is szükség látogatni erre a kiállításra, hogy a fiatalok lássák; a belefektetett munkának megvan a gyümölcse.

A vizuális élményről gondoskodó KomlóArt csoport mellé, a dallamokat Szebenyi-Papp Szilvia és növendékei, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolából, valamint Gál Szabolcs, a Nagy László Gimnázium szolgáltatta a megnyitón.

A kiállítók – Bergné Német Valéria, Góz László, Gyarmatiné Rédai Anna, Kispál Gábor, Majorné Thoma Magdolna, Medgyesi László, Pintér Sándor, Rajnai Attila, Schneider Angéla, Takács Péter(mentor), Vincze Mihály – alkotásait az intézmény nyitvatartási idejében, február 24-ig díjtalanul tekinthetik meg a látogatók.