Huszonhetedik alkalommal tartották meg Komlón a Településtörténeti konferenciát a helytörténeti múzeumban. A rendezvényen dr. Hoppál Péter kulturális államtitkár, térségünk országgyűlési képviselője mondott köszöntőt.

„A múltat tiszteld a jelenben, s tartsd a jövőnek” – Vörösmarty idézettel köszöntötte a helytörténeti konferencia vendégeit dr. Hoppál Péter, kultúráért felelős államtitkár, térségünk országgyűlési képviselője.

„Járva az országot, a Komló nagyságú települések zöménél – úgy láttam – nem állt együtt az a szándék, akarat, támogatás az elmúlt negyedszázadban, ami itt Komlón tetten érhető. Az, hogy a múltunkat, hagyományainkat, gyökereinket a helyi identitástudat számára hasznosítsuk. Úgy látom, hogy ez az intézményi, civil szervezeti, önkormányzati összefogás – a konferencia létrehozásában – egy újabb példaértékű kezdeményezés volt már a múltban. Az, hogy megtartották napjainkig, fontos tiszteletet parancsoló tény.

“Komló városa kiválóan vizsgázik a hagyományőrzés, a helytörténet feltárása és közreadása tekintetében is, s ennek nyilvánvalóan az alapjait is a közösség erőssége adja” – fejtette ki Hoppál Péter.

Az államtitkár hozzátette: „Mindig kell, hogy valaki kezdeményezőként az ügy mögé álljon, és aki továbbadja a stafétát. Így szökkent szárba dr. Erdődy Gyula múzeumigazgató kezdeményezése, s így adta tovább Jakab Józsefné is a további szervezők számára. Ők tették fontossá, hogy a közösség fenntartsa és tovább működtesse ezt a konferenciát.”

„Ha belegondolunk, hogy a mai előadásokkal együtt már 177 előadás íratott fel a konferencia nagykönyvébe, akkor lassan eljöhet az ideje – közeledve a 30. konferenciához -, hogy a 27 éven át elhangzó előadások anyagát egy egységes kötetben kiadják. Talán okulásra szolgál hasonló törekvéseket követő települések számára is.”

“Azért fontos a településeinken élők tájékoztatása a helytörténet fontos kérdéseiről – húzta alá Hoppál Péter -, hogy ne maradjanak a kollektív emlékezet számára kihagyott fehér foltok a mögöttünk hagyott időszakok történéseiről. Ne maradjanak feldolgozatlan történések, melyre nem irányították rá a figyelmet.”

“Ha a történeti emlékeket és a hozzájuk párosuló tárgyi emlékeket, valamint a rendelkezésre álló dokumentumokat összességében tudjuk a közönség elé tárni, és rendelkezésre áll egy olyan helytörténeti gyűjteményi szándék – ami Komlón együtt áll, akkor bizakodással lehetünk, hogy a teljes közösség számára közkinccsé válik.”

“Hiszem, hogy minden olyan ügy, amelyet ilyen szándék, intézményi összefogás és ilyen kulturális szervezeti háttér támogat, az mögé oda kell állni az országos forrásokkal és lehetőségekkel is. Ezért örülök, hogy az elmúlt hónapokban és azt megelőző két évben a helytörténeti gyűjtemény és könyvtár megújuló felületei olyan indikátor számokat mutattak a különböző pályázatok alkalmával, amely azt üzeni, hogy a közösségi aktivitásban fontos szerepet vállalnak.”

“Gratulálok ehhez a széleskörű összefogáshoz, az intézményi- és civil szféra együttműködéséből megerősödött hagyománnyá vált konferenciához.”