Szülinapi foltvarázslat címmel nyílt kiállítás a Közösségek Házában. 15 éves szülinapját ünnepelte a Szorgos Méhek Foltvarró Műhely.

Zsúfolásig megtelt a KH galériája a fennállásának 15. évfordulóját ünneplő Szorgos Méhek Foltvarró Műhely jubileumi kiállításán. A megnyitó ünnepségen Horváth Lászlóné, a Közösségek Háza vezetője méltatta a műhely tevékenységét, hangsúlyozva, hogy másfél évtized komoly időnek számít egy alkotó művészeti közösség életében. Megemlékezett arról az időszakról, amikor Jencsik János, a Komlóért Egyesület vezetője karolta fel a közösséget, amely röviddel később KH-ban lelt otthonra.

Csík Istvánné nyugalmazott iskolaigazgató megnyitó gondolatai között kiemelte, hogy 2003-ban Leipoldné Lázár Gizella, a csoport vezetője az álmát valósította meg, melyhez azóta sokan csatlakoztak.

A valamikor 25 taggal – köztük egy fiúval – indult szakkör és a foltvarrás ma is népszerű. Ahogy Csík Istvánné fogalmazott: „a foltvarrás olyan hobbi, amit akkor sem lehet abbahagyni, amikor valaki már nem jár a szakkörbe.”

Az önkifejezésén túl a csoport tagjainak munkái – önzetlen felajánlásaik révén – a kórház gyermekosztályára, óvodákba, szociális otthonokba is eljutottak, sőt még a devecseri vörösiszap-károsultak is részesültek alkotásaik gyümölcséből jótékonysági akciójuk során.

Csík Istvánné megemlékezett az egykori műhelytagokról. Fábos Józsefné (Lonci) rövid írását olvasta fel a „nagymama virágoskertje” elnevezésű foltvarró motívumról.

A jubileumi kiállítás december 29-ig tekinthető meg a KH galériáján.