A Nemzetiségek Háza adott otthont a Belső Tűz Egyesület „Helyünk a társadalomban” elnevezésű rendezvényének.

Tomics Annamária, az egyesület vezetője megnyitó gondolatai között elmondta, hogy a pályázat keretében célul tűzték ki, hogy a városban élő kisebbségek, kultúráját, művészetét bemutassák. „Fontosnak tartjuk – mondta, hogy a kultúrák megférjenek egymás mellett, közösen színesítsük nemzetünk kulturális palettáját, valamint segítsük a hátrányos helyzetű cigány származású gyerekeket, mintát mutassunk nekik.”

A programsorozat első állomásán a cigány származású Kalányos Ferenc és tanítványai munkáját tekinthették meg az érdeklődők. Kalányos Ferenc az Angster József szakképző iskola gépész szakoktatója, aki tanítványaival hulladékfémből készít meghökkentő szobrokat. Munkáik közül egy radiátorból készült sas, egy óriáspók, a horrorfilmekből ismerős alien is Komlóra érkezett.

A Komlón élő Kalányos Ferenc a tanulás hatékonnyá tétele miatt választotta diákjaival ezt a kifejezésmódot. Hangsúlyozta, műveiknek nem a látványossága, nem a kiállítások miatt van értéke, hanem mert a gyerekek a munka során sikeresnek érzik magukat, látják, hogy amit csinálnak, annak értelme van. A munkák a számukra érdekes világot tükrözik.

Kalányos Ferenc a kiállítás megnyitóján rámutatott: “a Belső Tűz tanodája is egy olyan területen tevékenykedik, ahol a kitartásnak nagy szerepe van. A legfontosabb üzenetem az – mondta, hogy tanuljunk, mert az tesz bennünket sikeressé.”

A rendezvény táncházzal zárult.