November 10-én nyitották meg Debrecenben a XII. Országos Ifjúsági Népi Kézműves Pályázat díjazott alkotásaiból rendezett kiállítást a Debreceni Művelődési Központ Belvárosi Galériájában.

A kiállítást F. Tóth Mária nyugalmazott minisztériumi vezető főtanácsos nyitotta meg, köszöntőt mondott Halász János országgyűlési képviselő.

A megnyitó ünnepségen részt vettek a komlói Díszítőművészeti Műhely képviselői, Kincses Ágnes, a csoport vezetője, akinek munkáját a zsűri ajándékkal köszönte meg, valamint Kugelmann Csenge a csoport tagja, akit a legfiatalabb korcsoportban díjaztak keresztszemes hímzéseiért. Csenge átvehette Komló polgármesterének ajándékát is.

A szakkör másik tagja, Bergauerné Szabó Gyöngyi is részt vett a megnyitón hosszúhetényi tanítványaival, akik szintén elismerésben részesültek.