Újabb útfelújítás Komlón: 30 millió forintos támogatást kapott az önkormányzat a dávidföldi Széchenyi utca rendbe hozására. A teljes útburkolatcserével járó munka a tervek szerint jövőre indul.

Tovább folytatódik a komlói belterületi utak felújítási programja: ezúttal a dávidföldi Széchenyi István utca burkolatcseréjére sikerült forrásokat szerezni. Az önkormányzat korábban nyert már a Belügyminisztérium pályázatán, az akkori összeg az út nagyjából harmadának felújítását fedezte. Egy október elejei kormányhatározat pedig újabb 30 millió forintnyi támogatást ítélt meg a városnak. A két forrásból befolyó összeg elegendő lesz a Széchenyi utca 750 méter hosszú útburkolatának felújítására.

A támogatási szerződés aláírása után hamarosan elkezdődik a beruházás tervezése és a szükséges közbeszerzési eljárási kiírása. Várhatóan tavaszig ezek lezárulnak, így a jó idő beköszöntével a kiválasztott kivitelező meg is tudja kezdeni az építkezést. A Széchenyi emlékkőtől az Ifjúság utcáig tartó szakaszt a jelenlegi tervek szerint a jövő év első felében be is fogják fejezni.

„A Széchenyi utcával párhuzamosan a Munkácsy utcában is folynak az útfelújítási munkálatok. A két szakasz útburkolatának cseréjét összehangolva valósítjuk meg, tekintettel az itt lakók kényelmére és közlekedésére is” – mondta Polics József polgármester. „Tisztában vagyunk vele, hogy vannak még javításra váró utcák a városban, ezért jövőre is további pályázatokat szeretnénk benyújtani. Arra törekszünk, hogy a lehető legtöbb külső forrást hozzuk Komlóra, hogy a saját fejlesztési keretünket kiegészítve jövőre is legyen legalább egy, a Munkácsy utcához fogható méretű nagyobb beruházásunk” – fejezte ki reményeit a polgármester.