Ilyen nagyon régen volt: hármas győzelmi sorozattal erősítette meg hetedik pozícióját a tabellán kézicsapatunk.

Kékesi, Laufer, Katzirz, Jerković, Szögi és Pribanić is sérüléssel bajlódott a héten, közülük a két utóbbi nem is állhatott Kilvinger Bálint rendelkezésére.

Ennek ellenére régen látott jó kezdést produkáltak játékosaink. 3-0-ra, 5-2-re is elhúztunk a mátraalji csapattól. Konkoly mester hamar rendezte a vendégek sorait, a játékrész 26. percében már a zöld mezesek vezettek. (8-9) Kilvinger Bálint időkérése azonban használt, Gebhardt és Grünfelder találataival egygólos vezetéssel térhettünk pihenőre.

A héten igazolt brazil Martins góljával indult a második fél óra. Marković büntetőből újból megszerezte számunkra a vezetést. A következő 15 perc nagyon jól alakult: Gebhardt szebbnél szebb gólokkal hálálta meg a szurkolók biztatását. Neki is köszönhető, hogy kétszer is négygólosra duzzadt a két csapat közötti különbség.

Martins és Konkoly Csaba kétperces büntetésekor kettős emberelőnybe is kerültünk, de nem tudtuk ekkor még megnyerni a meccset. A vendégek 20-19-re visszazárkóztak.

Ekkor ismét jött Gebhardt, aki büntetőből és a szélső pozíciójából háromszor is betalált. 23-19 után két-két gól esett mindkét oldalon, ami azt jelentette, hogy a Komló zsinórban szerzett három győzelmével – a Tatabányával azonos mutatóval – hetedik a bajnokságban.

K&H Kézilabda Liga 5. forduló:

Sport36-Komló – B.Braun Gyöngyös 25:21 (10-9)

Komló 950 néző V: Bonifert, Oláh

KOMLÓ: SELYMES – GEBHARDT 8/2, Obradović 2, BALÁZS 1, JERKOVIĆ 5, GRÜNFELDER 1, Marković 5/4. Csere: GRANIĆ (k), Sunajko 3, Laufer, Hoffmann, Katzirz, Wéber, Kovács M. Vezetőedző: Kilvinger Bálint

Hétméteresek: 7/6 illetve 2/2 Kiállítások: 8perc illetve 12perc

 A Gyöngyös legeredményesebb játékosa az egyaránt 4 gólos Lubomir Djuris és Németh Tamás volt.

  Mérkőzést követő nyilatkozatok:

 Konkoly Csaba, a B.Braun Gyöngyös vezetőedzője: „Nagyon sokat készültünk erre a mérkőzésre – láttuk a Komló erősségeit. Csapatom becsülettel felkészült, azt kaptuk, amire számítottunk, mind a komlói hangulatból, mind a hazaiak játékából. Kiegyenlített küzdelem folyt sokáig, sajnos nem bírtuk a nyomást végig, fejet kellett hajtanunk. A két csapat között talán nem volt ekkora különbség.”

Lele Ákos, a Gyöngyös átlövője: „Azt kaptuk a mérkőzésen, amire számítottunk, nagyon kiegyenlített volt a harc. Hiába mentek el a hazaiak többször is, mindig fel tudtunk jönni egyre. A bajnokság nagyon színvonalas, fej-fej haladnak a csapatok. Bárki bárhol képes mérkőzést nyerni. Sajnos nálunk nem mindenki tud felnőni a feladathoz. Nagyon sokat hibáztunk, magunknak is köszönhetjük a vereséget.  Gratulálok a Komlónak!”

Kilvinger Bálint, a Sport36-Komló vezetőedzője: „A mérkőzés nagy részében sikerült a Gyöngyös gyors játékának az ellenszerét megtalálni. Igazából egy „egygólos” meccset láthattak a szurkolók. A végén egy kicsit pontosabbak voltunk, mint ellenfelünk, ezért alakult ki nagyobb differencia. A bajnokság ilyen, idegenben és otthon is szoros mérkőzéseket játszunk. Örülök, hogy egyre jobb formába lendül a csapat. Bízom benne, hogy a mostani bajnokságban hazai pályán erősebbek tudunk lenni. Gratulálok a csapatomnak és a Gyöngyösnek azért, mert nagy csatára késztettek bennünket.”

Srecko Jerković, a Sport36-Komló átlövője: „Remekül felkészültünk az ellenfélből, bár a héten többünk sérüléssel küszködött.. Az orvosi stábunk megtette, amit tudott, összedrótoztak bennünket a mérkőzésre. Az elején remekül kezdtünk, utána egy kicsit idegesebb periódus következett, amit a Gyöngyös remekül kihasznált, de a végjátékban sikerült szerencsésen megtartani azt az előnyt, amit a találkozó elején szereztünk. További sok sikert kívánok a Gyöngyösnek a hátralévő találkozóikra.”