Szeptember 20-24. között, első alkalommal került megrendezésre a PROGRESS SOPRON nemzetközi alternatív és amatőr színházi fesztivál, a hűség városában. A Komlói Amatőr Színházi Találkozón bemutatott kimagasló szakmai színvonalú előadásának köszönhetően kapott meghívást a találkozóra a komlói Súgólyuk Színház társulata, Neil Simon: Furcsa pár című előadásával.

A seregszemlén, mely a komlóihoz hasonlóan az EMMI, az NKA és dr. Hoppál Péter kultúráert felelős államtitkár, Komló országgyűlési képviselője támogatásával válhatott valóra, 5 magyar és 4 külföldi (lengyel, német, olasz és szerb) társulat mellett léphettek színpadra a komlóiak. A fesztivál fődíját végül a lipcsei Compania Sincara csoport Don Q című előadása érdemelte ki a nemzetközi szakmai zsűri döntése alapján.

A komlói színészeknek nem okozott gondot az idegen közeg, hiszen már harmadik alkalommal állhattak a Petőfi Színház színpadán. A színházlátogatásra szokatlan időpontban – szombat délelőtt 11 órakor – a mintegy háromnegyedig megtelt soproni nézőtér percekig tartó vastapssal jutalmazta a Súgólyuk Színház közönségszórakoztató játékát.

“Mindig felemelő és nagyszerű érzés egy professzionális színházban szerepelni, kivívni egy idegen közönség szeretetét és tetszést aratni. A visszajelzések alapján nekünk ez évről-évre sikerül!” – nyilatkozta hazaérkezésük után Fajcsi Ferenc, a társulat rendezője.

“Felejthetetlen öt napot tölthettünk Sopronban. Nagyszerű előadásokat láthattunk, tapasztalatokat szerezhettünk a jövő évi KASZT megszervezéséhez és tovább erősíthettük a baráti és szakmai kapcsolatot a komlói Súgólyuk Színház és a soproni Petőfi Színház között, mely kapcsolat a tervek szerint a közeljövőben egyedülállóan magas szintre léphet, de erről egyelőre nem szeretnék többet elárulni” – fogalmazott a rendező.

A komlóiak utazásába a szakmai programokon túl, Pataki András, a soproni Petőfi Színház igazgató-főrendezője jóvoltából egy kirándulás is belefért a Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínházba, ahol a társulat megtekinthette a monumentális parkot és a terület természeti, kőzettani és őslénytani értékeit bemutató kiállítást, valamint az 1970 óta működő, 760 néző befogadására alkalmas barlangszínházat.

A színészekre a hazaérkezésük után sem a pihenés várt, hiszen másnap este már a komlói színházban folytatták a szokásos őszi bemutató próbáit. Michael Frayn: Még egyszer hátulról (Függöny fel) című kétfelvonásos komédiájának premierjére október 13-án, pénteken 19 órakor kerül sor. A darabot a társulat még két alkalommal, október 20-án és november 3-án mutatja be a komlói közönségnek. Az előadásokra már megkezdték a jegyek árusítását a komlói Színház- és Hangversenyterem pénztárában.