„Semmi nem kötelező, csak a játék” volt a szlogenje a Közösségek Háza héten záródó nyári napközis táborának.

Betartották ígéretüket a szervezők. Az általuk megfogalmazott „Semmi nem kötelező, csak a játék” szlogen teljes egészében átszőtte a július 3-tól zajló napközis tábor minden pillanatát.

Nemegyszer egy méhkashoz hasonlított ebben az időszakban a Közösségek Háza. A résztvevő gyerekek négy tematikus hét keretében tölthették el a nyári szünidő legmelegebb hónapját. Az ismerkedést magába foglaló „Tábornyitogató” hetet az „Utazás a világ körül”, a Színház az egész világ” elnevezésű ciklus követte, végül a tapasztalatokat, az eredményeket a „Táborzáró hét”-en értékelték a résztvevők.

A lányok körében a kézműves programok “mentek”, a fiúk természetesen ilyenkor fociztak.

Szinte valamennyi napon örömmel vettek részt a gyerekek a kézműves-, rajz- és sportfoglalkozásokon. Emellett a táborozók tevékenyen járultak hozzá három – a táborról forgatott – film elkészítésében is. Népszerűek voltak a vetélkedők, különösen a Ki mit tud?. A pálmát természetesen a szászvári strandolások vitték el, s ha már a bányásztelepülésen jártak a napközisek, felkeresték a helyi „Rizni” Park Erdei Kirándulóhely és Tanösvényt is.

Schaff Anikó, a tábor főszervezője – értékelve a hátrahagyott négy hetet – elmondta, hogy jó társaság jött össze idén, sikerült minőségi foglalkozásokat tartani a gyerekeknek, akik aktívak, kezdeményezők voltak, látszott rajtuk, hogy jól érezték magukat a napközis táborban.

A házigazda Közösségek Háza és munkatársai, valamint a diákmunka keretében szorgoskodó fiatalok a 7-12 éves korosztály számára kínáltak programot. Az egy hónap alatt közel 110 gyermek fordult meg a napköziben, átlagosan napi mintegy 75 fő vett részt a foglalkozásokon és szabadidős tevékenységeken.