Ünnepélyes keretek között avatták fel a második kaput a komlói Templom téren.

 A „Szórakozás” kapuját Mátyás Imre atya, komlói plébános áldotta és szentelte meg, aki beszédében rámutatott: „Versenyt futottunk az idővel, hiszen már csak a visszaemlékezésekből, levéltári feljegyzésekből, könyvtári emlékekből sikerült visszacsempészni valamit a régmúltból. Ennek egy morzsája most visszatért hozzánk, amit fontos megbecsülnünk.”

Polics József az 1937-ben még eredeti – a település központi– feladatát ellátó tér 1951-től kezdődő – a templom és környezetéhez méltatlan – értékvesztéséről beszélt. Arról az időszakról amikor a közlekedési útvonallá, parkolóvá leminősülő tér fokozatosan elveszítette közösségi jellegét. A polgármester elismerését fejezte ki az egyháznak a kórusfesztiválhoz és a „kapu” létrehozásában nyújtott segítségért.

 

Polics József elmondta, a tér rekonstrukciójának első fázisa a „Lélek” (Az I. világháborús emlékmű – a szerk.) és a „Szórakozás” kapujának felújításával, megépítésével megvalósult.

Az építkezés folytatódik. A Kodály-iskola beruházásával egy időben – eredeti helyén – az „Oktatás” kapuját szeretnék megépíteni. 2019-ben a „Munka” kapujának felállítása van tervben – miközben a tér egésze át fog épülni; járdák, járdaszigetek kialakításával, zöldesítéssel, a közösségi jelleg visszaállításával.

A városvezető köszönetet mondott azon szépkorúaknak, aki biztatást adtak a tér eredeti arcának visszaállításához, a kivitelezőknek, a környezet rendbetételéhez nyújtott segítségért a közmunkásoknak. Bizakodását fejezte ki, hogy – a történelmi viszontagságok miatt – a kapukkal egykor mindössze 14 évet megélt tér megújult állapotában sokáig fog élni.

Az ünnepségen a – kórusfesztivál versenyprogramjában is szereplő – sepsiszentgyörgyi Campanella Gyermekkórus és zenészei adtak ízelítőt a népi kultúrából.