„Színház az egész világ.” Mintha csak Harka tanár úr ihlette volna ezt a mondatot: hol a világot jelentő deszkákon, hol a katedrán „lép fel”. (VOT) Fotó: Harka Jenő középen

Fizika és kémia órákat tart, osztályt terelget, majd megkapja a Komlói Amatőr Színházi Találkozón a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat.

Ennek kapcsán beszélgettünk vele amolyan párhuzamos tükröt tartva: ugyanazokra a kérdésekre válaszolt színházzal és tanítással kapcsolatban.

  1. Mikor és miért? Emlékszel arra, hogy mikor dőlt el, hogy a színháznak nemcsak nézője, hanem aktív szereplője leszel? Mik az előzményei a mostani sikerednek?

– Nagyon régen, még gimis koromban már szemezgettem a színházzal, ez mindig bennem volt. Annak idején a komlói Bányász Színpadnak voltam tagja. Aztán egyetemista koromban ez abbamaradt. A volt gimimbe tanárként visszatérve azonban folytatódott, összeállt a régi csapat egy része Nagy Mihály vezetésével. Akkor még diákként került közénk Fajcsi Feri. Aztán elkerültem Pécsre, a felvételi után hat évadot töltöttem a pécsi Kis Színházban. Igazából ott tanultam meg mindent. A Nemzeti Színház jó pár művészével játszhattam együtt: Stenczer Bélával, Besenczi Árpáddal, Pilinczes Józseffel, Bánki Gáborral és rajtuk kívül Lipics Zsolttal, Beleznai Endrével… . Ez idő alatt lestem el, kérdeztem tőlük rengeteg dolgot, illetve nagyon kedvesen, jobbító szándékkal bármiben segítettek. A pécsi időszakomban  Bagossy László rendező vezetésével dolgoztam, akinek nagyon sokat köszönhetek.

  1. Ugyanezeket a kérdéseket teszem fel fő hivatásod, a tanári munka kapcsán is. Mikor vált biztossá számodra, hogy tanítani fogsz? Még kunbélásként miért éppen a fizika-kémia párosítást választottad?

-Érettségi környékén nem volt annyi segítségem, hogy neki merjek menni a Színművészeti Főiskolának. Nagyon vonzott a tanári pálya is már évek óta. A kémia-fizika szak pedig adta magát, mert ilyen tagozatos osztályba jártam.

  1. Ki tudsz emelni valami legkedvesebbet a színházas életedből? Szerepet, előadást vagy egy különleges történetet?

-Nagyon szívesen emlékszem a Pécsi Kis Színház Svejk a katona c. darabjára. Ezt a szabadtérin adtuk elő nyáron esténként. Azért izgalmas élmény ez számomra, mert ezzel párhuzamosan jártunk le Szekszárd mellé egy rock fesztiválra, akkor forgattuk Balikó Tamás rendezésében a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválrólt is. Miután ott napközben kidöglöttünk… busz, Pécs, színház, este a Svejket csináltuk, ahogy azt befejeztük irány a pécsi TV stúdió, a film napi utószinkronjára… És ez így ment nap nap után. Akkor belekóstoltam az igazi profik életmódjába. Ilyen fárasztó, de ennyi élménnyel teli nyaram azóta sem volt. Arról nem is beszélve, hogy Hegyi Barbarával, Cserhalmi Györggyel “dolgozhattam ” együtt. Alapvetően minden – akár kisebb, akár nagyobb – szerepre örömmel emlékszem, hálával, különösen azért a Súgólyukban játszottakra.

  1. És a katedráról? Van olyan emléked az elmúlt néhány évtizedből, ami azonnal eszedbe jut, ha legeket keresel?

– Pályakezdő voltam, talán második éve tanítottam itt a gimiben ( diákként, aztán tanárként összesen ez  a 38. év )… kísérlet az egyik osztályban… én voltam a figyelmetlen, mert közben magyaráztam és felrobbant a kezemben a kémcső… darabjai a szélrózsa minden irányába szétröpködtek…. az első sorban ülő egyik srác nagy mozdulatokkal, feltűnően, hogy vegyem észre, úgy csinált, mintha a szeméből szedegetné a szilánkokat… a szívem majdnem megállt, remegni kezdtem rögtön… aztán nagy röhögés hullámzott végig a termen… rájöttem, nekem szólt ez a cukkolás… Azt hiszem, talán elkezdtem kergetni percekig , hogy „megölöm”, amiért így megijesztett. Egy biztos, attól kezdve szó szerint “robbanásszerűen megnőtt a kémia népszerűsége a suliban ” (by: egy akkori diákom, Orovicza Tímea )

  1. Végül csak ennyi: mi a siker számodra itt és ott?

– Az iskolában minden apró lépés, fejődés egy tanulónál számomra siker. Mert valljuk meg, amiket tanítok, “undok” tantárgyak. Tipikusan a nyelvi előkészítős osztályokban, amikor belépek az életükbe ezzel a két szépséggel, mint a kémia és a fizika. Az elején azt sem tudják, hova kapjanak, hogy tanulják, jönnek a nem igazán szép jegyek. Aztán ahogy múlik az idő, egyre jobbak lesznek, “ráéreznek” a tantárgyak ízére, és tényleg jó eredményeket produkálnak. Vagy amikor egy gyengébb tanulónál látom a fejlődést, értékelem minden apró előrelépését, a szorgalmát. Nagyon lényeges számomra, hogy elhitessem – és ezt vallom is – , hogy attól, hogy valaki nem tudja esetleg ezeket a tárgyakat, még nagyszerű ember lehet. Én nem ezzel mérem az embereket, és nemcsak azokat a tanítványokat szeretem, akik a legjobbak a tárgyaimból, erről szó nincs. Nagy siker az, ha egy diák megbízik bennem, elfogad, tanácsokat kér más, akár nem is iskolai jellegű dologban is. Ez az igazi siker!

-A színházban egyértelmű a siker: a taps az előadás végén mindenért kárpótol. Mindenért!

-Még egy nagyon fontos dolog: én csak olyan közegben tudok dolgozni, akár iskola, akár színház, ahol érzem a szeretet, ha visszakapok abból valamit, amit adok magamból. Nagy szerencsém van, a játszótársaimnál ezt maximálisan érzem, segítünk egymásnak, odafigyelünk egymásra. A diákoktól is szerencsére ezt kapom még akkor is, ha valakivel éppen átmeneti összezördülések előfordulnak. Úgy gondolom, érzem, hogy nem szoktak engem utálni a tanulók. Számtalan volt tanítvány mondta, hogy a tantárgyaimat utálták vagy nem szerették, de várták az órákat, mert ott mindig történt valami.

Köszönöm a beszélgetést. Szeretettel gratulálunk az eddigi sikereidhez, és további jó munkát kívánunk.

VOT