Érmes pozíciókban zártak a komlói úszók. A HÉLIX kisversenyzői Barcson vettek részt korosztályos úszóversenyen.  

A csapat ismét egy új kisversenyzővel bővült. Balázs Emese Csenge először állhatott rajtkőre 25 m hát- és mellúszásban. Csenge januárban csatlakozott egyesület úszóiskolájába és alig 4 hónap után már úszóversenyen szerepelhetett.

Legeredményesebb úszónk a 2007–es korosztályban a fiúk versenyében Turner Levente volt, aki 3 bronzéremmel zárta a napot hát-, mell, és gyorsúszásban. Őt követte a sorrendben Szedlák Noé, aki 2010-esként a 2009-esek között háton ezüstérmet, mellúszásban bronzérmet szerzett. Ugyanebben a korosztályban szintén egy évvel fiatalabbként Veres Márk is rajtkőre állt hát- és mellúszásban.

2008-as leányok között Balla Vivien hátúszásban a harmadik helyen csapott célba!

Az érmes helyezéseken kívül, temérdek újabb egyéni csúcs is született.

Nagy Jáde a 2007-es leányok között egy hajszállal csúszott le a dobogó harmadik fokáról, hátúszásban,  gyors- és hátúszásban pedig már ez élmezőnybe úszta be magát. Szuper!

Kulcsár Vandát is dicséret illeti, mert betegeskedése ellenére kitartóan és önmagát felülmúlva versenyzett. Nagy Áginak ez volt a második megmérettetése, de máris közel 10 másodperces javulást mutatott az időeredményeiben.