A hagyományőrzést és tehetség-kibontakoztatást kívánja segíteni a pécsi Gandhi Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola fenntartója azzal a Ki mit tud? vetélkedővel, amelyet a közelmúltban hirdetett meg. Európa első cigány/roma nemzetiségi, érettségit adó intézményének élete ezekben a hetek is főképp az oktató-nevelő munkáról szól, de számos érdekességet is magában foglal.

Gyorsabban és hatékonyabban tudják elsajátítani a tananyagot a gandhis diákok – ez a célja annak a tanulás-módszertani foglalkozássorozatnak, amely márciusban indult a gimnáziumban. A szóbanforgó, oktatásszervezéssel foglalkozó cég korábban az iskola pedagógusaival már megismertette azokat a képzési módszereket, amelyeket most a gyakorlatban, a tanulókkal is végigvesz. A húsz alkalomból álló, memóriafejlesztést és számos más tanulási technika elsajátítását is magában foglaló oktatást örömmel fogadta a Gandhi, mivel így azok a diákok is képessé válnak a tanultak önállóbb és hatékonyabb feldolgozására, akik általános iskolából ilyen tudás nélkül érkeztek a középfokú intézménybe.

Lezajlott a gimnáziumban az idei próbaérettségi is. Az összegzés szerint az írásbeli vizsgák jobban, a szóbelik gyengébben sikerültek. Ebben a tanévben sem marad el a ballagást követő intenzív felkészítő oktatás, amely segít a végzősöknek, hogy az „éles” számonkérésig mélyebben rögzüljenek az ismereteik.

Tovább bővült a gimnázium taneszköz-parkja: felhasználták ugyanis azt a 15 ezer dollárt (tehát mintegy 4 millió forintot), amelyet a Gandhi fél évvel ezelőtt az Indiai Köztársaságtól kapott a roma gyerekek társadalmi felzárkózásának elősegítésében végzett évtizedes munkájáért. Az összegből 4 interaktív táblát, 5 asztali számítógépet és 15 laptopot vásároltak. Déri Ildikó igazgató azt mondja, ez a fejlesztés is hozzájárult ahhoz, hogy az intézmény az ún. IKT (információs és kommunikációs technológiai) eszközök terén kezdi utolérni a többi iskolát, még korszerűbb, még sokszínűbb oktatást biztosít a diákjainak.

Ugyanebben játszik szerepet a Gandhi tavaly átadott, multifunkcionális konferenciaterme is, amely nem csak projektoros vetítésre, de például professzionális színpadi hang- és fénytechnika igénybevételére is lehetőséget ad. Ezzel a háttérrel az olyan hagyományos rendezvények is még különlegesebbé tehetők, amilyen az idei Március 15-i megemlékezés volt. A gandhis diákok ezévi ünnepi műsora összetettebb is lett a korábbiaknál: a programjában a többi közt filmvetítés és zenei betétek is szerepeltek, igazán méltóvá téve a múltidézést.

Élményekben ráadásul nem csupán az iskola falai között volt részük a tanulóknak az elmúlt hetekben. Egy csoportjuk – a Gandhi jól teljesítő diákjai – március 14-én Franciaországba utaztak, ahol az „Ismerd meg Európa országait!” mottó jegyében néhány nevezetes városba látogattak el. Bejárták Párizst, fent voltak az Eiffel-toronyban is. Déri Ildikó úgy összegez, hogy a gyerekek az ott eltöltött néhány nap során maradandó élménnyel lettek gazdagabbak, miközben a szakértő idegenvezetés segítségével átfogó képet kaptak Nyugat-Európa egyik legfontosabb országának történelméről és művészetéről.

A következő időszakban pedig rangos rendezvényeknek ad otthont a Gandhi Gimnázium. Az iskolát fenntartó nonprofit kft. április 6-án 14 órai kezdettel a Cigányság világnapja alkalmából szervez ünnepi programot. A kollégiumi intézményegységben előbb általános iskolák csapatai versenyeznek egymással cigány népismereti vetélkedő keretében, majd az „A Mi országunk…” fotó- és rajzpályázatra érkezett alkotásokból összeállított kiállítás megnyitója következik, bemutatják a Pécsi Tudományegyetem Wlisloczki Henrik Szakkollégium saját fejlesztésű társasjátékát is, végül pedig – a vetélkedő, valamint a fotó- és rajzpályázat eredményhirdetése és díjátadó eseménye után – táncházat tartanak, amelyen a Gandhi Hagyományőrző Együttes is együtt ropja az érdeklődőkkel.

És hogy ki mit tud – akár a tánc, akár az ének, akár a hangszeres zene, akár a vers- vagy prózamondás, esetleg a színpadi jelenet terén – azt hamarosan egy különleges megmérettetésen is megmutathatják a jelentkező általános, illetve középiskolás diákok. Április 15-ig még várja a nevezéseket a Gandhi Gimnázium Közhasznú Nonprofit Kft. Nemzetiségi-Roma Módszertani, Oktatási és Kulturális Központja (NeRok) az országos nemzetiségi Ki mit tud? vetélkedőjére. Dezső Gabriella, a NeRok szakmai vezetője azt mondja, ezzel a vetélkedővel a Magyarországon élő nemzetiségek kultúrája iránt érdeklődő gyermekeknek és fiataloknak szeretnének lehetőséget biztosítani a bemutatkozásra. Ezen túl az is cél, hogy – amellett, hogy ezek az iskolások ápolják a hagyományaikat – minél többen indulhassanak el azon az úton, amely a tehetségük kibontakoztatásához vezet. A verseny felhívása és jelentkezési lapja a nerok.hu honlapon található meg.

A Gandhi Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskolának, Európa első cigány/roma nemzetiségi, érettségit adó intézményének célja változatlanul az, hogy minél több hátrányos helyzetű, de tehetséges gyerek válassza – olyan, akiből az iskola segítségével majd a társadalom értékes tagja, új ismeretekre nyitott, de a hagyományaira is büszke felnőtt válhat.

 

További információ:

Tel.: +36 72 238 893 v. 539 651, +36 20 348 6100; honlap: www.gandhigimi.hu