A Rákóczi-napok keretében fotókiállítás nyílt a Közösségek Házában „Az ismeretlen Kárpátalja” címmel.

„1996-tól publikációkban, előadásokon, rádióban, televízióban, folyóiratokban, rendezvényeken próbálom felkelteni az anyaország érdeklődését a hányattatott sorsú Kárpátalja iránt. Szeretném bemutatni e vidék szépségeit, történelmi, művészeti értékeit. Talán sikerül ezeken keresztül megértetni a kárpátaljai magyarság lélektanát, mindazt, amit számunkra jelent az anyaország”- így vall az alkotó, Kovács Sándor önmagáról.

A Kárpátalján született, de 1999 óta Budapesten élő alkotó és a Rákóczi Szövetség Komlói szervezetének célkitűzése egybeesett, így kerültek a képek és az alkotó is Komlóra.

Szövetségünk minden esztendőben, így március tájt, bemutat egy-egy elcsatolt magyarlakta területet Komló város polgárainak. Tavaly a felvidéki Csallóköz, előtte az erdélyi Erdővidék mutatkozott be. Idén különösen örülünk, hogy Kovács Sándor elfogadta meghívásunkat, azért is, mert valóban „ismeretlen” Kárpátalja, és azért is, mert a következő rendezvényünk, a jótékonysági bál (április 29.) bevételének nagyobb részét a Komlón tanuló kárpátaljai diákoknak szánjuk- tudtuk meg Dr. Hoppa Józseftől, a szövetség elnökétől.

A zsúfolásig megtelt kiállítótérben rendezett megnyitón Polics József, Komló polgármestere a határon túli honfitársaink rendkívül nehéz helyzetéről beszélt, melyet Magyarországon sajnos kevesen értettek meg, értenek meg ma is. Mint hangsúlyozta: Kovács Sándor képeivel egy küldetést teljesít, mely azt a tudatlanságot próbálja enyhíteni, ami Trianon óta jellemző hazánkra. „Bízom benne, hogy aki ránéz az alkotásokra, annak eszébe jut, hogy honnan eredünk, s az élet alkalmat ad arra, hogy ezeket a helyszíneket személyesen is lássa” – nyitotta meg a rendezvényt a városunk vezetője.

A műsorban közreműködött Kugelmann Panna, Takács Katalin és a Hegedűs banda.

Nem lankadt az érdeklődés a kiállítást követő előadáson sem. A Rákóczi Szövetség tagjai megvendégelték az előadásra érkezőket: terített asztal fogadta a Deák-teremben a vendégeket.

A mintegy félszáz érdeklődőnek Kovács Sándor képekkel és VIDEO-bejátszásokkal hozta közelebb e távoli tájat. Követhettük őseink Kárpát-medencébe jutását a Vereckei-hágón keresztül, képek segítségével láthattuk a Tisza „születését”, beszélt a hallgatóságnak az ott élő, s a magyarokat mindig támogató ruszinokról, s azt is láthattuk, hogy még jó néhány kárpátaljai fatemplom vár felfedezésre és felújításra. Huszt várának láttán a hallgatóság és az előadó közösen mondta el Kölcsey Ferenc híres epigrammáját. Az előadást Horváth Sándor: Mert a haza című dala zárta, amelyet a résztvevők a kiosztott kották segítségével megtanultak, s együtt énekeltek.

A rendező, Rákóczi Szövetség örült annak, hogy a gimnázium meghívására Komlóra érkező barótiak is el tudtak jönni a megnyitóra, így, ha rövid időre is, de együtt volt Erdély, Kárpátalja és az anyaország maroknyi magyarsága.

A kiállítás április közepéig tekinthető meg a Közösségek Háza nyitvatartási ideje alatt.