“Iskolánk 1970 óta viseli Kodály Zoltán nevét  –     A név kötelez, a múlt erőt ad, a jövő pedig csak rajtunk múlik. Hogy az út milyen kővel lesz kikövezve, az soha sem mindegy. Lehet az út homokkal beszórt gyönge talaj, töredezett kőlapokkal kivert bizonytalan út, de lehet biztos alapokkal bíró, hosszú évekre kitartó, gondos műgonddal készült járda is.”

Emlékezni mindig felelősség. Az utódok felelőssége. A fő kérdés mindig az, hogy mit szeretnénk építeni? Tudjuk-e a példaképeket közel hozni gyermekeinkhez? Egyáltalán fontos-e még nekik Kodály szellemi öröksége? Jelent-e nekik, s nekünk még valamit a mai világban egy név, aki már a televízió, s az internet oldalain nem próbál napi rendszerességgel szólni hozzánk? A világ csalóka, s ebben a csapdában a fiatalok egész sora veszhet el. Még jó magunk is. Az értékek már csak keveseknek fontosak.

A pedagógusnak azonban minden igyekezetével harcolnia kell e sivár pillanatvilág csalóka boldogságképei ellen. Bár sokan igyekeznek Kodály szellemi örökségét elfelejteni, kicsinyíteni, de tévúton járnak. Porlepte, dobjuk ki. – mondják. Kicsit úgy vannak vele, mint azon szellemi örökséggel, amelytől sokan úgy gondolják, hogy könnyebb megszabadulni tőle, mint ápolni. Nevetséges az már, túl időigényes, sok munkával, lemondással jár, nem modern… Egyszerűen kényelmetlen már számukra, és felfoghatatlan.  Sem időt, sem energiát nem akarnak már pazarolni rá.  Ma már minden könnyen jön, és könnyen megy. De aki még az ember teljességében gondolkodik, az nem teheti, hogy pedagógusként így cselekedjék!

A gyermeket mindig magunkhoz kell emelni, s nem vállalni vele a kényszerű és értéktelen sorsközösséget, amivel oly sokszor elragadja őt a világ! Nem tehetjük, hogy a gyermeknek csak mindig azzal kedveskedjünk, ami számára éppen akkor fontos! Ami igazán fontos, az a szemnek láthatatlan. Úgy hívják, hogy szellem, és lélek. Kodály a kevés példák egyike, aki ember tudott maradni e kusza földi létben, s napjainak minden egyes perce arról szólt, hogy embertársain segítsen, hazájával jót tegyen. Kell-e ennél több, s értékesebb üzenet ma is? Nem ez kellene, hogy legyen a pedagógus dolga, hogy erre rádöbbentse tanulóit?

A pénteki megemlékezés minden pillanata erről szólt. Az iskola régi életének emlékképei, a kórus megélt sikerei, Tóth Ferenc Liszt-díjas karnagy tanár szívhez szóló üzenetei, a Kodály Nemzetközi Gyermekkórus Fesztivál örömteli hangjai, – mely büszkeséggel tölthetnek el bennünket-, a népdalok, melyek örökké lelkünkbe égtek….

Kodály a legkönnyebben megérthető és vállalható példaképek egyike. Nála nem kell azt mondani, hogy élete és művészete elválik egymástól. Ragyogó elme, akinél a kivételes emberi nagyságra jellemző egység mindvégig megmaradt. Nem kell a tanárnak hosszú magyarázatot fűznie ahhoz, hogy az ember és az általa létrehozott művészet olya sokszor külön utakon jár. Talán azért volt ilyen, mert vallásos, mélyen hívő ember volt. Ezzel azonban soha nem példálózott, nem kérkedett. Egyszerűen csak így élt. Ez volt számára az egyedül vállalható természetes emberi lét.  Ez ösztönözte, ez éltette. Alapos műgonddal ápolta testét, szellemét és lelkét. Ma már e hármas egység is csak keveseknek fontos.

Köszönöm a gyerekeknek, s a kollégáknak, hogy a közel egy órás megemlékezésen együtt utaztak velem ezen a nem mindennapi időutazáson.  A világ több részén is kiemelt kincsként becsülik Kodály szellemi hagyatékát. A világ csodájára jár, mi pedig kezdjük elfelejteni. Az UNESCO ebben a hónapban vette fel a megóvandó örökségek listájára. Szomorú, hogy napjainkban hazánkban már csak kevesek élnek ezzel az adománnyal. Már csak szigetek léteznek Magyarország térképén. A megemlékező műsorral tisztelegni szerettem volna iskolám múltja, Kodály emberi és művész nagysága előtt, akinek egész pedagógus pályámat köszönhetem még akkor is, ha személyesen nem találkozhattam vele. Mindig inspirált, egy biztos tájékozódási pont volt az életemben. Nincs annál nagyobb dolog, mintha valaki arra vállalkozik, hogy értelmet ad más emberek életének, munkájának. Kodály ezt tette.

Ma is, ha Pécsre megyek a Szent István térre, megállok Kodály szobra előtt. Üzen nekem ma is minden betűjével, szavával, hangjával, cselekedetével. Nyissuk ki fülünket! Az emberi értékek határtalan birodalma nyílik meg számunkra.

 

                                                                                                                     Dr. Makráné Kónya Melinda

                                                                                                                        a Kodály Gyermekkórus

                                                                                                                                     karnagya