Fontos működési támogatáshoz jutott komló az év utolsó napjaiban. A korábban ÖNHIKI-ként ismert pályázati forrásból idén 131 millió forint folyt be a büdzsénkbe.

“Márciusban amikor elfogadtuk a költségvetést, egy 200 millió forintos működési támogatási igényt szavaztunk meg. Az évközi racionalizálás okán a kért összegünk kicsit kevesebb mint 150 millió forint tett ki. A nemzetgazdasági miniszter és a belügyminisztérium végül egy 131 millió forintos támogatást ítélt meg, amely összeg pontosan megegyezik a Komló Város Önkormányzata és a Dél-dunántúli Közlekedési Központ között kötött működési megállapodásban lefektetett veszteségeinek fedezésére” – kommentálta az idei támogatási összeget Polics József polgármester.

A várospolitikus kiemelte: “Komló Város Önkormányzata  az elmúlt 6 évben – és amire nagyon büszke vagyok – az én módosító indítványomnak köszönhetően – nyújthatunk be igényt erre a fajta pályázatra. Az elmúlt hat évben Komló városa minden alkalommal juthatott hozzá ehhez a forráshoz. A legnagyobb összeg 360 millió forint volt, de ez lineárisan csökkent. Ez a redukálódás azt bizonyítja, hogy költségvetésünket rendbe raktuk, kiszámíthatóvá tettük. Az egyetlen veszteségünk, amit nem tudunk kezelni és talán soha nem is sikerül; az a tömegközlekedés veszteségessége Komlón.”