Egyszeri, megismételhetetlen színházi csemegének lehettek szemtanúi a komlói teátrumban azok, aki jegyet váltottak Kern András egyszemélyes „színpadi show-jára”, A kellékesre.

Eberhard Streul darabját, Parti Nagy Lajos átiratában már az előző év nyara óta nagy sikerrel játssza a Pesti Színház, s azóta néhányszor vidéken is „betévedt” a színpadra – a Kern András által megszemélyesített színházi kisember – Bieder József. S ha már így alakult, zseniális alakításával csodálatos másfél órát ajándékozott a komlói közönségnek, akik között szépszámmal helyet foglaltak kaposvári és pécsi színházkedvelők is.

A történet tulajdonképpen egyszerű – a megvalósítása, színpadra alkalmazása ugyanakkor zseniális. Bieder József színházi kellékes – mint számtalan előadás után – teszi a dolgát, s a színpadon felnézve döbben rá, hogy vele szemben zsúfolásig teli nézőtér kíséri figyelemmel minden mozdulatát. Először megriad, majd rájön, hogy életének talán legkivételesebb napja ez. S ettől fogva – kezdetben szabadkozva, majd sütkérezve a rászakadt népszerűségben – a sokat látott és tapasztalt örök háttérember, a leginkább csak megtűrt, egykori segédszínész mesélni kezd…

– Nem volt még önálló előadói estem, mindig egy csapat része voltam, ezért a darab nagyobb koncentrálást igényel, nem lehet benne kihagyni egy pillanatra sem – hangsúlyozta az előadás előtti interjúban Kern András, aki saját bevallása szerint talán másodszor lépett a komlói színpadra. A világ számos országában játszott darab főhőse eredetileg egy operaházi kellékes története, megspékelve komolyzenei betétekkel, de ahogy Kern András elmondta – Parti Nagy Lajos jóvoltából -, egy igazi pesti, színházi történet kerekedett belőle, tele jól ismert, „kernes” paródiával, anekdotával.

A közönség eddig – a fővárosi bemutatókkal együtt – közel harminc előadáson láthatta A kellékest a színpadon, de a sikerre való tekintettel minden bizonnyal több évadot megérnek Bieder József kellékes színházi történetei.