Egy végzős tanulónk a nyarat igazán nem tétlenkedéssel töltötte. Iskolánk rendészeti tagozatos tanulói kiváló eredményeket értek el az elmúlt évek versenyein, ezért az a megtiszteltetés ért minket, hogy egy neves nemzetközi katonai táborba (ahová összesen 3 magyar középiskolás mehetett) egy tanulónkat mi is elküldhettük. Tanárnője hívta fel erre a lehetőségre Dávid figyelmét, aki aztán el is ment, és életre szóló élményekkel gazdagodott.
A gimnazista fiú élménybeszámolója a legbeszédesebb bizonyíték erre:
Hihetetlenül izgalmas táborban voltam…
Fenyvesi Dávid vagyok, a Nagy László Gimnázium 12. osztályos tanulója, és szeretném megosztani történetemet egy nagyon kalandos nemzetközi katonai táborról. Gyönyörű helyen, az Alpokban töltöttünk egy egész hetet, pontosabban Kötschach-Mauthenben.Ez a kisváros 700m magasban, közvetlen az osztrák-olasz határon fekszik az Alpok lábánál. Érdekessége, hogy történelmileg is nagyon fontos hely: az I. világháborúból való emlékeket lehet itt találni a Plöcken-hágónál, ahol az osztrákok és a magyar felsegítő sereg várta az olaszok támadását.
Nos, én július 24-én érkeztem a táborba, ahol 2 napot töltöttünk az első állomáson 1620 m magasban. Itt négyen voltunk magyarok, rajtunk kívül még tizenegy külföldi diák volt. Az első két nap az ismerkedéssel, illetve a terep felmérésével telt. A harmadik napon felmentünk a 2. állomásra, ami egy 2 órás utat jelentett különböző környezeti akadályokkal megfűszerezve. Még most is alig hiszem: 1920m magasságban voltunk, az időjárás kiszámíthatatlan volt, szinte 10 percenként változott. Táborhelyünk közvetlenül az osztrák-olasz határon feküdt. Ez is filmbe illő hely volt: a táborba naponta háromszor jött a felvonó és hozta az élelmet, illetve áram nem volt, ezért a világítást gyertyával oldottuk meg. Az éjszakák hidegek voltak, emiatt szinte minden este be kellett gyújtanunk.
A táborban a közös kommunikációs nyelv az angol volt. Mindenkinek megvolt a maga feladata. Mi voltunk a „Hungarian Group”, nekünk egy leszállópályát (helikopter számára) kellett építeni. A leszállópálya egy 3×4-es ácsgerendából készült építmény, melyet kövekkel töltöttünk meg. Nem mondom, hogy kis munka volt, hiszen nagyon meredek utakon kellett felmásznunk és közben szerszámokat vinni, illetve arra kellett törekedni, hogy minél jobb munkát végezzünk. Ezt a feladatot leginkább a magyarokra merték bízni.
A többi táborlakónak is volt dolga persze: pl. új útvonal építése, környezeti feltételek biztosítása (szemétszedés) hídépítés, falépítés, útvonaljelzők festése. Ahol lehetett és kellett, mi is segítettünk. Sokféle ételt kóstoltam itt. Kiemelném az orosz céklalevest, ami igazán finom volt, de nekünk is volt lehetőségünk arra, hogy magyar ételt főzzünk a külföldi barátainknak, ezért készítettünk gulyáslevest, illetve lángost, ami nagyon finom volt.
Az utolsó előtti nap lejöttünk a hegyről az alsó állomásra, ahol még elmentünk Olaszországba vacsorázni, ami számomra nagy élmény volt. Itt lehetett érezni, hogy a társaság jól összehangolódott. Amikor visszaértünk a táborba, elkezdődött a búcsúzkodás pillanata, hiszen volt olyan, akinek éjszaka indult a vonata, járata Csehországba, Oroszországba vagy Ukrajnába. Másnap mi is elmentünk a táborból, és hazafelé vettük az irányt.
Nagy élmény volt, soha nem felejtem el, az biztos.