A komlói férfi kézilabdacsapat a másodosztályú bajnokság legutóbbi fordulójában azt a Várpalotát fogadta, amely 3 ponttal volt lemaradva mögötte, vagyis a végeredmény egyáltalán nem volt mellékes.

Oszlár betegen is vállalta a játékot (Fotó: Péter Szabó Zoltán)
Oszlár betegen is vállalta a játékot (Fotó: Péter Szabó Zoltán)

Sajnos azonban mérkőzés már nem is úgy kezdődött, ahogy azt a hazai szurkolók szerették volna. Az idősebb Kiss Szilárd vezényelte Várpalota jól felkészült az összecsapásra, és már az első félidőben hatgólos előnyre tett szert.

A második félidőben egyszer még sikerült visszakapaszkodni három gólra, ám sajnos többre már nem futotta a mentálisan és fizikálisan is teljesen kicsavart csapattól, így sima vereség lett a vége.

Tudomásul kell venni, hogy a gárda erőn felül teljesített eddig, és az a csoda, hogy egyáltalán itt tart. Egy bravúros hajrával még meglehet a negyedik hely, de igazából nincs semmi jelentősége ennek, ha abból a szempontból közelítjük meg az eredményeket, hogy 8 hónappal ezelőtt még a bajnokságbéli indulás is kérdéses volt. Azért nosztalgiázni most is lehetett: a várpalotai kapuban a már ősz hajjal védő Cziráki Zsoltot látva régi idők rangadója jutott az ember eszébe – csak akkor nem az volt a tét, hogy ki lesz a negyedik a másodosztályban, hanem az, hogy ki jut az NBI. első négy csapata közé…

Papp László: A tegnapi nap sokkal szebb volt, éljen május elseje. 
Eredmény: KBSK-Tom Trans – Várpalota 31-40 (16-22), lkd.: Kilvinger, Péter Szabó 7-7, Oszlár 5, Nagy Z. 4. Ifi eredmény: KBSK-Tom Trans – Várpalota 32-31 (18-15), lkd.: Dénes 8, Hidasi, Horváth 6-6, Deák 5.