A győri RÉV Színházi és Nevelési Társulat nyerte a fődíjat a második alkalommal megrendezett KASZT-on, azaz Komlói Amatőr Színházi Találkozón. A vasárnap délutáni ünnepélyes díjkiosztáson elhangzott: a négy nap alatt kétezer-háromszáz nézőt jegyzett a fesztivál, amely jövőre is folytatódhat.

Tizenkét produkció – köztük a szlovéniai Lendváról és a romániai Érmihályfalvából érkezett amatőr társulat előadása – versengett az idei KASZT-on, amely színes off-programokat, koncerteket, valamint gyermekfoglalkozásokat is kínált a helyieknek és a Komlóra látogatóknak. Fajcsi Ferenc, a fesztivál házigazdája ezen az utolsó napon köszönetet is mondott a nyitott fogadtatásért, a támogatásokért és a mindenre kiterjedt szervezői munkáért.

Pataki András, a fesztivál igazgatója, a Soproni Petőfi Színház igazgató-főrendezője a díjátadó ünnepség előtt elmondta: valamennyi produkció bizonyította, hogy méltán került be a KASZT versenyprogramjába. Mint fogalmazott, a színjátszásban mindenki hitet tesz arról, hogy nem megélni akar a színpadból, hanem élni akar érte és a színpadon keresztül a köz szolgálatért. Hozzátette: az amatőr színjátszóknak a bevételtől való tényleges függetlenség biztosítja a szabad alkotás lehetőségét.

Kubik Anna színművész, a zsűri elnöke köszöntőjében arra hívta fel a figyelmet, hogy Komlón néhány nap alatt valódi közösség született a színház által. Németh Ákos drámaíró, műfordító arról is beszélt, hogy az amatőr és a profi közötti szakadék keskenyebb, mint gondolták, és könnyedén átugorható. Regős János, a Magyar Szín-Játékos Szövetség elnöke előbb azt hangsúlyozta, hogy kevés az olyan amatőr színházi esemény, ahol egy település ennyire egységesen van jelen, mint Komlón, majd a Magyar Szín-Játékos Szövetség ezüst minősítését adta át a komlói Súgólyuk Színháznak.

A díjkiosztáson kiderült, hogy az első helyezést és ezzel az Emberi Erőforrások Minisztériumának felajánlásából 200 ezer forintos támogatást a győri RÉV Színházi és Nevelési Társulat érdemelte ki, Kiss Csaba: De mi lett a nővel? c. előadásával. Második helyezettként 150 ezer forinttal gazdagodott a pécsi Janus Egyetemi Színház (Shakespeare: Hamlet), harmadik pedig a Körmendi Kastélyszínház Társulat (Csehov: Komédiák) lett, amely 100 ezer forintos pénzjutalmat vehetett át.

A zsűri különdíjban részesítette a komlói Súgólyuk Színházat (Ray Cooney: Család ellen nincs orvosság), a lendvai Egy&Más Vándorszínházat (Örkény István: Tóték), az érmihályfalvi Móka Színjátszó Csoportot (Székely Csaba: Bányavirág), valamint a pápai Teleszterion Színházi Műhelyt (Illyés Gyula: A szélkötő Kalamona). Az első három helyezett és a négy különdíjas társulat meghívást kapott a Soproni Petőfi Színház Teátrumi Színezet és a budapesti Nemzeti Színház KASZT-Feszt amatőr színházi seregszemléjére is.

A legjobb férfi mellékszereplőnek Kecskés Zoltánt (Móka Színjátszó Csoport), a legjobb női főszereplőnek Vlasits Barbarát (Janus Egyetemi Színház), a legjobb férfi főszereplőnek Szép Dánielt (Körmendi Kastélyszínház Társulat), a legjobb rendezőnek Tóth András Ernőt (Janus Egyetemi Színház) ítélte a zsűri. A közönség sem maradt díjazás nélkül: a fesztivál idejére hirdetett mobiltelefonos fotóverseny legjobbja, Solymossy Zoltán Bálint Ferenc komlói grafikusművész alkotását vehette át. Azon nézők között pedig, akik a legtöbb előadást látták, háromnapos, színházlátogatási lehetőséget is biztosító soproni utazást sorsoltak ki.

Polics József, Komló polgármestere kijelentette: minden oldalról egyértelmű biztatást kaptak a folytatásra, így a város 2017-ben is várja a színházkedvelőket. Dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár azt emelte ki, hogy a második KASZT-nak pontosan kétszer annyi nézője volt, mint a tavalyi, első seregszemlének, ami egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a közönség igényli és értékeli a minőségi kultúrát. A fesztivál fővédnöke azzal az ígérettel zárta be a rendezvényt, hogy az amatőr seregszemléhez jövőre is biztosítják a szükséges állami támogatást.