Az NBI-es férfi kézilabdabajnokság elmúlt hétvégi  fordulójában az a Vác látogatott Komlóra, amely sokáig versenyt futott a bajnoki címért a Péccsel, ám tavaszra kipukkadt. Edzőjükről Laurencz Lászlóról viszont mindenki tudja, hogy az ország egyik legnevesebb szakembere, akinek a csapatát megverni mindig nehéz, éppen ezért volt különösen értékes a szombati siker. 

Nem jó előjelekkel kezdte a mérkőzést a Komló, ugyanis sérülések miatt nehezen lehetett összeszedni egy jó kezdőcsapatot, a bajt pedig tovább fokozta, hogy Péter Szabó Dávid már az ötödik percben megsérült és ki kellett váljon a játékból. Ennek megfelelően az első játékrészben a vendégek irányítottak és ők fordulhattak a második játékrészre kétgólos előnnyel.

A második félidő közepén még mindig váci vezetést mutatott az eredményjelző, de akkor fordult a helyzet. Mészáros helyett Ropoli állt a kapuba, aki több bravúrt is bemutatott.

Kovács D. sikeresen tért vissza
Kovács D. sikeresen tért vissza

Kovács átlövésekből lőtt fontos gólokat, Kilvinger pedig hozta a megszokott formáját. A vége ugyan izgalmasra sikeredett, de az egygólos győzelem tulajdonképpen nem forgott veszélyben, mert a vendégeknek nem volt lehetőségük minimális hátrányban támadni.

A komlói győzelem azt jelentette, hogy ha matematikailag még nem is, de gyakorlatilag biztosra vehető, hogy a Pécs nyeri a bajnokságot, míg Kilvingerék egy tatai bravúrral akár másodikak is lehetnek.

Papp László: – Felturbóztuk a rokkantkocsinkat és leelőztük a váci taxit.

Eredmények: KBSK-Tom Trans – Vác 31-30 (16-18), lkd.: Kilvinger, Kovács D. 7-7, Ujváry 5.