Március utolsó délutánján a húsvéti szokások felelevenítése volt a fő téma a Német Klubban.
A zsidó húsvét eredetileg az aratás kezdetének az ünnepe volt, azaz természeti ünnep. A hétnapos ünnep előestéjén egy-egy hibátlan bárányt öltek le, s úgy sütötték meg, hogy ne törjék el a csontot, azután kovásztalan kenyérrel (macesz) és keserű salátával fogyasztották el. A keresztény húsvét a Jézus Krisztus feltámadására való emlékezés, hálaadás az áldozatért, melyet értünk, emberekért vállalt.
A húsvét magyar elnevezése onnan származik, hogy ekkor ér véget a nagyböjt, a hústól való 40 napos tartózkodás. Ez a keresztények legfontosabb ünnepe, de a tavaszvárásé, a tavasz eljöveteléé is, egybeesik a tavaszi napéjegyenlőség idején tartott termékenységi ünnepekkel is.
Ábel János a Német Kisebbségi Önkormányzat vezetője nemcsak a magyar, de a sváb szokásokról is beszélt. Szó volt a böjt idején – hús, sőt zsíradékot igénylő rántás nélkül – készült babételekről, a barkaszentelésről, a húsvét első napjához kötődő „áldozati” bárányról, sőt a másnapjára tehető vendégjárásról is, mikor a keresztszülők ajándékokat vittek keresztgyerekeiknek. A sváboknál nem volt szokás a locsolkodás, sőt voltak vidékek, ahol az evangélikusoknál a sonka-vés sem.
A Német Klubban azt is felidézték, hogy böjt idején egyes helyeken babsalátát készítettek lila hagymával, spenótot vagy sóskát főztek – a háború után ezt csalánnal helyettesítették -, s hogy voltak régi, tojáshoz kötődő játékok is, mint például az összekoccintás, a gurítóverseny, a pénzdobálás vagy a tojáskiütő.
A rendezvényen kiemelték azt is, hogy a sonkánál, tojásnál, tormánál és a szomjoltó sörnél még fontosabbak azok a húsvéti beszélgetések, megőrzött szokások, melyek összekovácsolják a családokat. Megemlítettek egy – a bólyiak által elindított – dél-baranyai hagyományt is, az Emausz-járást, mikor húsvét másnapján a települést övező pincefaluban nyitott pincékkel várják az ismerősöket, látogatókat.