IMG_4046

A Borbála nap tiszteletére rendezték meg a “Kétszáz év a Mecsek mélyében” elnevezésű bányászati vetélkedőt Komlón, ahol a helyi iskolások mellett a környékbeli általános iskolák tanulói mérhették össze tudásukat a bányászat témakörében. 

IMG_4010

A 7. alkalommal megrendezett megyei bányászati vetélkedő megnyitóján Polics József polgármester, az esemény fővédnöke elmondta, nagy öröm ennyi fiatalt a városháza nagytermében látni, ott ahol a fontos döntések születnek. Különösen egy ilyen bányászati vetélkedőn, hiszen a városunk és a környéktelepülései is az egykori bányászatból emelkedtek ki. Ennélfogva az utódok egyik legfontosabb feladata nem lehet más, mint a hagyományok megőrzése és ápolása.

16 csapat – Pécsről, Komlóról, Nagymányokról, Vasasról, Kővágószőlősről – mérhette össze tudását  játékos feladatokon keresztül, bizonyítva, hogy kinek a legnagyobb a tárgyi tudása a bányászat témakörében. A több mint 2 órás vetélkedő feladványok között változatos feladatok sorjáztak. Többek között keresztrejtvény megfejtése, totó, képkirakó, csille helyének megnevezése, valamint egy  beöltözött segítőn keresztül, a bányászok ruhadarabjainak felismerése szerepelt az akadályok között.

 

IMG_4026

A megoldások helyességét a Polics József polgármester által vezetett zsűri – Pernecker László, a Mecseki Bányászok Szakszervezetének az elnöke,  dr. Bíró József, nyugalmazott bányamérnök, Kőszegi Ernő, a Komlói Nyugdíjas Bányász Szakszervezet elnöke,  Grünvald Mátyás, nyugalmazott bányamérnök,   Kovács Károly Balázs, a szakiskola igazgatója,  Takácsné Hartmann Piroska, az eddigi 6 vetélkedő főszervezője és Müllerné Árpád Edit, a vetélkedő  főszervezője – ellenőrizte.

IMG_4046

A játék szünetében történelmi, irodalmi kérdésekre kellett minél előbb válaszolniuk a csapatoknak. Az interaktív feladatokat szintén a zsűri értékelte és pontozta.

A Komló Város Önkormányzata és a Mecseki Bányászok Szakszervezete szervezésében lezajlott megmérettetésen a dobogó legfelső fokára virtuálisan a nagymányoki iskolások léphettek, a  második és harmadik helyen komlói csapatok végeztek. Az iskolások számára kiírt versengés megyei döntőnek számított, melyet hetedik alkalommal rendeztek meg a szervezők.

I.  Mányoki manók (Nagymányok)

II. Kökények (Gagarin Általános Iskola)

III. Komloszaurusz (Kenderföld-Somági Általános Iskola)

Jutalmuk kiránduló kártya, városi és környékbeli településeket bemutató könyvek, bögrék, édességek voltak.