Szomorú szívvel tudatjuk, hogy türelemmel viselt hosszú, súlyos betegség után

P É C S I   G É Z A

karnagy, zenepedagógus, Komló Város  „Pro Civitate” kitüntetettje

 életének 88. évében 2015. április 28-án elhunyt.

Az egye­bek mel­lett a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével és Apáczai-díjjal is ki­tün­te­tett pe­da­gó­gus tü­re­lem­mel vi­selt hosszú, sú­lyos be­teg­ség után, éle­té­nek 88. évé­ben hunyt el áp­ri­lis 28-án. Szűk csa­lá­di kör­ben te­met­ték el, így tisz­te­lői szá­má­ra a Bíró László ka­to­li­kus tá­bo­ri püs­pök ál­tal ce­leb­rált mi­sén volt le­he­tő­ség ar­ra, hogy le­ró­ják ke­gye­le­tü­ket.

Pécsi Géza nem csu­pán a ne­vé­ben kö­tő­dött szü­lő­vá­ro­sá­hoz: ta­ná­ri szol­gá­la­tá­nak leg­na­gyobb ré­szét Pécsett vé­gez­te el, kö­zép­is­ko­lás di­á­kok ez­re­i­nek ad­va át a ze­ne és ál­ta­lá­ban a mű­vé­sze­tek sze­re­te­tét.

Nevéhez fű­ző­dik azon ze­ne­pe­da­gó­gi­ai mód­szer ki­dol­go­zá­sa, amely­nek cél­ja az in­téz­mé­nyes mű­vé­sze­ti-esz­té­ti­kai ne­ve­lés­ből ki­zárt szak­mun­kás­ta­nu­lók ér­zel­mi ne­ve­lé­se volt. Egész éle­té­ben azért küz­dött, hogy a Kulcs a mu­zsi­ká­hoz cí­mű tan­könyv­csa­lád­ban, va­la­mint a ha­son­ló cí­mű le­mez- és CD-sorozatban meg­tes­te­sü­lő pe­da­gó­gi­ai mód­sze­re a hi­va­ta­los tan­terv ré­szé­vé vál­jon.

Pécsi Géza nagycsaládnak számító környezetben nőtt föl. 4 fiútestvére közül a legkisebb, és a családból egyedül ő volt, aki tanulhatott.  Testvérei, rokonai egyszerű, becsületes, a maguk területén kiváló munkát végző emberek. Gyermek és ifjúkorának környezete – Gyárváros – ugyancsak „kétkezű” munkáscsaládok, barátok…

Pécsi Géza mindenkor elhivatottságának érezte, hogy mint későbbi „nadrágos embernek” kötelessége a hovatartozása szerint „magasabbra segíteni” környezetét, és mindazokat, akik munkája, barátsága, ismeretsége révén közel kerültek hozzá. Így került a gyárvárosi Katolikus Legényegylet élére vezetőként, az egyesület legfiatalabbjaként. Szerették, és követték. Segítették a rászorultakat, gyűjtöttek a katonáknak stb.

Főiskolai tanulmányai után katedrára kerülve mindvégig késztetést érzett a szegény, elesett, segítségre szorulók gyámolításának. Meggyőződése és elkötelezettségeként vallotta, és tette, hogy a jó emberek nevelése a megalapozója az eredményes tudásnak, az erőszak, a vandalizmus visszaszorításának.