Nem álltak le a korszerűsítési munkálatok a városban a 2014-2015-ös év fordulóján sem. A közterületeken és a város intézményeiben is felújítások fejeződtek be a hátrahagyott két hétben.

Még 2014 év végén fejeződött be a volt SZTK-épület előtti járda, illetve parkolójának felújítása. A munkálatok megkezdése előtt az orvosi rendelőbe vezető útszakaszt gyalogosan nehezen, babakocsival pedig lehetetlen volt használni. Ez már a múlté. Az épület könnyebb megközelíthetősége mellett a csapadékvíz-elvezetés problémáját is orvosolták a szakemberek.

20141222_105044

Új öltözők birtokbavételével kezdhetik a második félévet a gyerekek a Szilvási- és a Kenderföld-Somági Általános Iskolában. Utóbbi intézmény udvarának térburkolata is megújult. Tervek között szerepel az iskola tetőszerkezetének javítása is, ám ezzel a jó idő beköszöntéig várni kell.

20150106_133928

Befejezéséhez közeledik a Városi Sportközpont öltözőinek korszerűsítése. Január elején újabb öltözők készülnek el, nemcsak a hazai kedvenceké, hanem a vendégcsapatok, edzők, játékvezetők által használt helyiségek is méltók lesznek a csarnokban rendezett nemzetközi mérkőzésekhez.

Napokon belül szociális bolt nyitja kapuit a vásárcsarnokban, miután lezárult a bolthelyiség kialakítása. Ezek a bolttípusok országszerte önkormányzati kézben vannak, alternatívát kínálnak ahhoz, hogy a rászorulók könnyebben jussanak hozzá az alapvető élelmiszerekhez.