Sürgés-forgás ecsettelAz Alkotmány utcai felújított, volt kollégiumi épületbe 2010-ben költözött gimnáziumunk. Átköltözésünk után rögtön felmerült a gondolat, hogy a hófehér falakkal világító, megújult épületet „belakjuk”. Tárgyakkal s lakókkal már rendelkeztünk, de a falak még mindig üresek voltak.

Topolcsányi Dániel – iskolánk akkori diákönkormányzatának tagja – szervezte meg azt a kampányt, amelynek során a „nagylacis” diákok nekiláttak kifesteni a gimnázium épületét. Mindehhez segítséget is kaptak: Borbás Sándor és az önkormányzat fideszes képviselői, valamint Szarka Elemér, a Honismereti és Városszépítő Egyesület elnöke anyagilag támogatta festék és festőeszköz vásárlásunkat.

A kanyar sem akadályA szakmai támogatást Ladányi Lívia, iskolánk rajztanára nyújtja, aki minden egyes alkalommal jelen van a munkák során: részt vesz az ötletelésben, megbeszéli, hogy melyik falrészre milyen illusztráció és milyen színnel kerüljön, keveri a festéket, és süteményt oszt…

Az alkotók egy csoportjaA munka megindult: „festőszombatokat és –délutánokat” rendeztünk, ahol tanulóink, tanáraink és szülők segítségével idáig jutottunk – a képek magukért beszélnek.

 És még nincs vége! Várjuk a jobbnál jobb ötleteket, s azok megvalósítóit!

A fantázia szárnyán