Városunk adott otthont a közelmúltban a Baranyai Felnőtt Néptánctalálkozónak. A Színház- és Hangversenyterem színpadán egész nap táncos lábak ropták – a műfaj kedvelőinek nagy örömére. Németh Csilla főszervező, a komlói Pöndöly Néptáncegyüttes művészeti vezetője természetes egyszerűséggel fejtette ki, miért vállalták fel ezt a nem könnyű feladatot.

naptanc-szanhaznet– A megye táncosai nyolc éve várták a lehetőséget, hogy újra találkozhassanak, tanulhassanak, információkat gyűjthessenek egymástól és persze megmérettessenek, szakmai tanácsokat kaphassanak. Így a Déli Kapu Folklór Regionális Szövetség égisze alatt, a színház és a Közösségek Háza maximális szervezői segítségével rendeztük meg ezt a tartalmas fesztivált, amelyen 12 együttes mutatta meg jelenlegi tudását – mondta.

– A szakmai értékelést és segítséget országosan is elismert, szakértő zsűritől kapták meg a táncosok. A Kalocsáról érkező Illésné Koszta Krisztina néptáncpedagógus, a székesfehérvári Hahn-Kakas István néptáncpedagógus és koreográfus, valamint az Ajkáról jövő Kovács Norbert néptáncoktató minden együttesnek tudott hasznos tanácsot adni – kapcsolódott be a beszélgetésbe Deáki Péter a Pöndöly Néptánc és Hagyományőrző Egyesület titkára, az együttest kísérő Zúgató zenekar tagja.

Németh Csilla szerint voltak, akik kicsit félve készültek a bemutatkozásra: – Segítőinkkel együtt igyekeztünk mindenre felkészülni és mindent megtenni azért, hogy a résztvevők elégedettek legyenek. A beérkezett információk alapján mondhatom, hogy sikerült, hiszen a visszajelzések jók. Két év múlva szeretnénk ismét házigazdái lenni egy hasonlóan emlékezetes találkozónak – zárta beszámolóját a főszervező.

A zsűri az apróka magyaregregyi Finta Bettinának adta „A fesztivál legígéretesebb táncosa” címet, a legszínvonalasabb produkciónak a Mecsek Táncegyüttesé bizonyult, míg a hazaiak „a koreográfiai mondanivaló színpadi megformálásáért” kaptak elismerést. Ezenkívül a Magyaregregyi Hagyományőrző Táncegyüttes „a helyi hagyományok magas szintű bemutatásáért”, a pécsi VOKE Vasutas Pannónia Táncegyüttes „a legjobb táncos karakterekért”, a Misina Néptáncegyüttes az „igényes színpadi viseletért és a bodroghalmi táncok magas színvonalú bemutatásáért, a komlói Őszirózsa Tánccsoport pedig a „fiatalos, vidám előadásmódért érdemelt ki dicséretet.

A találkozó méltó zárása volt a színház előtti füves téren – a záporozó eső és felázott talaj ellenére – az I. Kárpát-medencei Tűzugrás Fesztivál keretében és a közelgő Szent Iván-nap alkalmából bemutatott Tűzugrás koreográfia, melyet Kirch Zoltánnak köszönhettünk. A fellobbanó máglya körül táncolók – a Kárpát-medence számos helyszínén azonos időben részvevőkkel együtt – az összetartozást, a néptáncmozgalom fontosságát és létjogosultságát demonstrálták. A tartalmas nap aztán a Zúgató zenekar remek táncházával ért véget, melynek a Közösségek Háza adott otthont.