Az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézményegység tanulói az idei tanévben sikert sikerre halmoztak. A közelmúltban is öregbítették saját, intézményük és a város hírnevét.

Képzőművész tanszakos tanulóink a rengeteg rajzpályázat között válogatva, nagy lelkesedéssel készültek az osztrákok által kiírt és a Baranyai Pedagógiai Szakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások Központja által koordinált „Minden ami nem mindennapi” pályázatra. Gyártották a nem mindennapi dolgokat, szinte az összes létező technikával. Évek óta küldünk be munkákat, de az idén tizenöt éve nem látott sikert tudhattunk magunkénak. A két ország között kiírt pályázatra több mint ezer pályamunka érkezett be; csak Baranya, Tolna és Somogy megyéből több mint száz.

A megyénkből 16 tanuló munkáit választották be a kiállított mintegy ötven kép közé – s közülük 9-en iskolánk tanulói: Hegedűs Blanka, Notheisz Gergely, Pethő Eszter, Hegedűs Kinga, Deák Napsugár, Bódis Tamás, Eperjesi Gábor, Megyeri Georgina és Molnár Béla (felkészítő tanáruk: Seregné Deák Róza). Közülük nyolc tanuló két napot tölthetett május 27-28-án Grazban és Feldbachban. A pályázaton helyezéseket nem osztanak, hanem a munkák vándorkiállításon vesznek részt az osztrák tartomány településein és Magyarországon, egy év elteltével pedig visszakerülnek az alkotókhoz.

Néptáncosaink június 5-e és 7-e között két párral vettek részt Szarvason a Gyermek Néptáncosok XI. Országos Szólótánc Fesztiválján, valamint az Alapfokú Művészetoktatási Intézmények III. Országos Néptánc Tanulmányi Versenyén. Az ország legjobb 30 gyermek néptáncosa mérte össze itt tudását, ügyességét. Baranya megyét iskolánk képviselte: a kötelező sárközi lassú és friss csárdáson kívül Blumenschein Alinka és Jusztin Levente csávási csárdást és szökőt táncolt, Szalóki Dorina és Mészáros Dávid kisszekeresi lassút és frisset. Utóbbi párosunk a zsűri különdíját érdemelte ki, így táncukat a versenyt záró gálán is bemutathatták (felkészítő tanáraik: Németh Csilla és Kirch Zoltán).

Tanulóinknak és felkészítő tanáraiknak gratulálunk, a következő tanévben is hasonló eredményeket és sikeres munkát kívánunk!

Seregné Deák Róza
intézményegység-vezető