A Baloldali Közéleti Klub vendégeként tartott előadást Komlón Bajnai Gordon egykori miniszterelnök, a Haza és Haladás Alapítvány vezetője.

A Páva Zoltán meghívására városunkba látogatott politikust a Jobbik szimpatizánsai várták. Nagyméretű transzparensükön „Bajnai lúd-Milla! Tűnj el a közéletből, mint a libák a Hajdú-bétből! Takarodj!” felirat volt olvasható.

A zsúfolásig megtelt színházteremben, Páva Zoltán bevezetőjét követően Bajnai Gordon vette át a szót. A politikába október 23-án visszatért egykori miniszterelnök szerint négy alapvető dologban kellene megegyezni az országban: a haza, a szolidaritás, a haladás, és az Európához való tartozás kérdésében.

Meggyőződésének adott hangot, hogy jobb minőségben kell helyreállítani Magyarországon a jogállamot annál, mint amilyen állapotban volt 2010 előtt. Hiszen akkor is voltak problémák, emiatt kaphatott a Fidesz kétharmados többséget. A 2014-es választásokkal kapcsolatban kijelentette, hogy Magyarországon akkor nem egy soron következő voksolás lesz, hanem egy sorsforduló, ami az előző 25 év lezárása lehet egyben.

Bajnai Gordon a délután folyamán több alkalommal is hangoztatta: ha a társadalom erős közepe meg tud állapodni a hosszú távú haladás irányairól, és nem engedi, hogy megosszák, akkor Magyarország felzárkózhat a sikeres országok közé.

A fórumon a komlói közélet képviselői is szóhoz jutottak. Rendeki Ágoston, Ferenczy Tamás, Varga Péter, Kispál László és Jégl Zoltán a saját szakterületén keresztül fogalmazta meg Bajnai Gordon és a fórum résztvevői előtt a térség látleletét, problémáit.

A Baloldali Közéleti Klub programjának zárásaként a résztvevők kérdéseket tehettek fel Bajnai Gordonnak, melyek között az önkormányzatok, a politikai baloldal jövőjét is firtatták.